Összefoglaló és fotók a Két évtizede a biztosítási szektorért: 20 éves az SK Trend konferenciáról

Pezsgő hangulat, tartalmas előadások, elgondolkodtató eszmecserék fémjelezték a "Két évtizede a biztosítási szektorért: 20 éves az SK Trend Konferencia" teltházas eseményünket a Néprajzi Múzeumban január 25-én.

5Köszönjük, hogy több, mint 100-an velünk tartottatok, hogy a gazdaság, és a biztosítási szektor friss híreiről, a jelenünkről, az üzleti hatékonyságról, az IT megoldásokról, és a generációkról, a fiatalok bevonzásáról együtt gondolkodhattunk veletek, és előrevetíthettük hogy hogyan építsük a jövőnket együtt.

Napindító bevezetőmben megköszöntem a résztvevőknek, partnereinknek az elmúlt 20 évünket és körképet rajzoltam a szektorunk mai helyzetéről. Utánam dr. Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója adott számunkra makrogazdasági kitekintést rázoomolva a biztosítási szféra számaira is. Majd Sárközi Mihály, az SK Trend tulajdonos-társalapítója a „Hibrid értékesítés” előnyének részleteit osztotta meg. Villányi Andreával, a DBX Kft. értékesítési és üzletfejlesztési igazgatójával pedig a Hammy ügyfél kommunikációs alkalmazást próbálhattuk ki.

A kávészünet diskurzusait követően dr. Szilasi Erika, a Visio Solution Kft. ügyvezetője „A szuperintegráció komplex fogalom” címmel tartott előadást, a Solidium Klaszterről mesélt részletesen. A konferencia második felében rátértünk még a biztosítási szektor egyik kulcsproblémájára: arra, hogy a szakma kevéssé vonzó a fiatalok számára. Ebben a témában Steigervald Krisztián, generációkutató, a Steigen Consultancy tulajdonos-ügyvezetője „Lehet-e szexi a biztosítási piac? – Biztosítás, generációk, életkorok” címmel hozta el eszmefuttatását megoldásokat mutatva arra, hogy hogyan oldjuk fel ezt a helyzetet.

Az előadók sorát természetesen én zártam keretet adva így a napunknak. Egy tartalmas összefoglalóval az SK Trend korszakváltó, "game changer" megoldásait, az SK MAX-ot, a B-DOC appot mutattam be “Szuper tudatos ügyfelek, széttagolt IT rendszerek? Megoldás: a szuperintegráció!” címmel.

Elhoztuk számotokra a konferencia képeit. Az előadások videói is készülnek. Következő blogcikkünkben megosztjuk majd azokat is. Addig is nézzétek meg ide kattintva a fotókat! Jó böngészést!