Teszel Te is a biztosításközvetítői szakma jövőjéért?

Nézzünk tükörbe! Három nap van hátra az átfogó biztosításközvetítői piackutatásból. Még egy utolsó nagy lendület, és megmutatjuk, mit gondol a piacról a biztosításközvetítő társadalom azon szelete, akit valóban foglalkoztat a saját jövője. Azt már most eláruljuk, hogy a kutatás legfontosabb kérdése az volt, amit fel sem tettünk. Mégpedig az, hogy képes-e, akar-e tenni önmagáért az itt dolgozó több tízezer ember többsége. A cikk végén eláruljuk a választ.

Kutatas_NezzunkTukorbe_meg3-nap_360x270Az átfogó biztosításközvetítői kutatás legfontosabb kérdése az, amit fel sem tettünk!

A piackutatás finisébe értünk. A tervezetthez képest kicsit hosszabb ideig hagyjuk nyitva a válaszadás lehetőségét, de egyszer minden jónak vége lesz. Meggyőződésünk, hogy a kutatásunk lecsengése sokkal hosszabb ideig fog tartani, mint az előkészítése és a lebonyolítása, illetve sokkal komolyabb nyomot fog hagyni a piacon, mint azt eredetileg gondoltuk.

Mit mutat meg valójában a kutatás?

Először is szeretnénk a köszönetünket nyilvánítani azoknak a kollégáknak, akik megértették a kutatás jelentőségét, és már az első napokban nagyszámban értékelték az állításokat. Tudjuk, nem kis munka 75 állítást értelmezni, értékelni, és kiválasztani a hozzád legközelebb álló választ. Köszönjük azoknak is, akik visszajeleztek a kutatással kapcsolatban, javaslatokat tettek, kritikát fogalmaztak meg, vagy egyszerűen csak megköszönték a biztosítási piacért, értetek tett erőfeszítéseinket. 

A kutatás előkészítése során bőven volt kétségünk, arra vonatkozóan, hogy:

  • szabad-e ekkora befektetést eszközölni, megtérül-e valaha számunkra a befektetett pénz és emberi erőforrás?
  • kellően érett-e a piacunk ahhoz, hogy megértse ennek a kutatásnak a jelentőségét, felfogja az eredményeként előálló információhalmaz valós értékét?
  • hajlandó lesz-e elegendő üzletkötő, cégvezető kilépni a kényelmi zónájából?
  • lesz-e annyi tudatos biztosításközvetítő, aki hajlandó lesz, maximum 1 órát szánni az életéből arra, hogy elgondolkodjon a piacunk jelenét és jövőjét meghatározó kérdésekről?
  • őszintén fognak-e válaszolni a felvetésekre, vagy inkább a vágyaikat fogja tükrözni a kutatás?

A kutatás valódi kérdése ténylegesen az, hogy a biztosításközvetítői piacon dolgozó személyek hajlandóak-e valamit, akármit, bármit tenni önmagukért, illetve egymásért. 

Lássuk az eddigi számokat!

Mielőtt elárulom a tényszámokat, arra kérlek, állj meg itt egy kicsit az olvasásban, és gondolkozz el azon, hogy szerinted a jelenleg biztosításközvetítésből élő személyeknek kb. hány százaléka végezheti tudatosan a munkáját. Tudatosság alatt értem azt, hogy az adott kollega ismeri és érti a piac működését, látja az összefüggéseket és tisztában van saját szerepével az eredményei és a helyzete alakulásában és felelősséget is vállal mindezekért.

Talán 5-10%, vagy inkább 50-60%, lehet, hogy ennél több? Lehetséges, hogy még az 5%-ot sem éri el a számuk? Te közéjük tartozol? Aki nem tartozik ebbe a körbe, vajon mégis miért csinálja? Mi lesz a piacunkkal, ha nem tudjuk szélesíteni a kört, sőt esetleg egyre többen lesznek azok, akik érdektelenek, céltalanok, kiégettek.

Mit gondolsz, az elért személyek hány százaléka töltötte ki ezt a kutatást?

Az SK Trend rendszereinek jelenleg 5.000 felhasználója van. A rendszerbe belépve mindenki találkozott a kutatásra felhívó bannerekkel és egyetlen kattintással el is juthatott a kérdőívhez. Az indulás előtt egy hónapon keresztül folyamatosan promótáltuk a felmérést, az összes elérhető biztosítással kapcsolatos közösségi média felületen, így számításaim szerint legalább 10.000 szakmabeli értesült a közelgő kezdeményezésről. Én magam a reális verzióban 300 körülire becsültem a válaszadók számát, az optimista várakozásom pedig 500 darab kérdőív teljes kitöltésére volt.

A cikk írásának pillanatában május 7-én, péntek délután, közel 2 héttel a kutatás megnyitása után az alábbi eredményekről tudok beszámolni. A feltételezetten elért 10.000 emberből 296-an kezdték el feldolgozni a kérdőívet. Ez azt jelenti, hogy ennyi érintett érezte úgy, hogy egyáltalán megnézi miről van szó. Vagyis nagyjából 3%.

A 296 kollégából 211 volt, aki végigment az összes állításon, és teljeskörűen kitöltötte a kérdőívet.

Alig több mint 2%!

Még egy támpontot hadd adjak Neked! Jelenleg 150 aktív céges partnere (biztosításközvetítő vállalkozás) van a cégünknek, vagyis átlagosan partnerenként 1,5 kolléga érezte úgy, hogy lehet valamilyen köze a biztosításközvetítői működés, a szektor fejlesztését célzó kutatáshoz.

Még 3 napig nyitva a lehetőség előtted is!

A magam részéről én most a tényszerűségnél maradok, és nem kívánom értékelni, hogy ezek a számok jók, vagy nem jók. Az biztos, hogy nagyobb számú kitöltés esetén, sokkal reprezentatívabb lenne a kutatás eredménye.

Ezért arra szeretnénk kérni, ha úgy érzed, hogy Te magad, vagy a munkatársaid többet is hozzátehetnek a kutatás sikeréhez, esetleg nem szeretnéd, hogy a Te véleményed nélkül értékeljük ki és publikáljuk a válaszokból leszűrt eredményeket, tedd meg, hogy még egyszer felhívod a kollégáid figyelmét arra, hogy nézzenek bele a kutatásba. Szánjanak maximum 1 órát az életükből arra, hogy kézbe vegyék a saját sorsukat, tegyenek valamit azért a piacért, amiből élnek. Szerintünk, ez nem olyan nagy kérés, különösen akkor, ha valaki felfogja, hogy micsoda értéke van a kutatásból kinyert válaszoknak mindannyiunk számára, akik a gazdaság biztosítási szegmensében dolgozunk. 

Ha nem teszed meg az sem gond, mi akkor is betartjuk az ígéretünket és publikálni fogjuk a kutatás eredményeit minden érdeklődő számára.

Az átfogó biztosításközvetítői kutatást 3 nappal meghosszabbítjuk.

Bízom benne, hogy ez idő alatt még legalább annyi teljes kitöltés fog érkezni, mint az előző két hétben összesen.

A kutatás ezen linken érhető el: https://www.surveymonkey.com/r/biztositaskozvetitok